A chiptuning a motorvezérlő elektronika (Engine ECU – Electronic Control Unit) optimalizálását jelenti. A motorok különbözőek lehetnek, az elektronikák viszont egységesek, ezért van az, hogy a teljes egészében autónkra szabott motorvezérlő elektronika több lóerőt, nagyobb nyomatékot, és egyenletesebb teljesítményleadást is jelent egyben.

Csak rá kell dugni és kész

Csak rá kell dugni és kész

 

Kevésbé köztudott, de a chiptuning gyakorlatilag az egyetlen hatásos fogyasztáscsökkentő módszer is egyben. A “megchippelt” autók a gyakorlatban 5-10 százalékkal is kevesebbet fogyasztanak, ha ugyanolyan intenzitással használjuk, mint korábban, de a nehezebb, és nagyobb járműveknél még ennél is többet lehet spórolni

Babos Péter, aki közel 10 éve foglalkozik chiptuninggal a személyautók mellet rendszeresen programozza kamionok elektronikáját is, ahol a nagy távolság miatt gyorsan visszajön a chiptuning ára. Egy kamionnál 150 ezer forint körül kell fizetni, személyautóknál ez 50-100 ezer forint között mozog.

Mit lehet és hogyan?

2 literrel kevesebbet eszik

2 literrel kevesebbet eszik

 

Chippelni néhány kivétellel bármit lehet, és gyakorlatilag érdemes is. A 2000 után gyártott autók paramétereit az OBD csatlakozón (On Board Diagnostic) keresztül lehet kiolvasni, amelyet jellemzően valahol a műszerfal alján helyeznek el az utastérben. Innen egy laptopra kötött dobozzal (interfész) letölthető a motorvezérlő-program, majd a módosítás után ugyan itt lehet visszatölteni.

Az ennél régebbi vasakban általában csak forrasztással lehet megoldani a chippelést, mivel azokban egyszer írható IC-van. Annak a helyére egy foglalatot szoktak illeszteni, és abban már bátran lehet cserélgetni a tuningolt adatállományú IC-t.

Óvakodjuk ez előregyártott programoktól, amelyek számos veszélyt rejtenek magukban. Ha nem indul az autó elsőre, akkor valószínűleg ilyennel próbálkozik a szerelő, amit jobb kerülni. Legalább ekkora probléma, hogy ez a megoldás “kiüti” a gyári immobilisert is az autóból, így azt gyakorlatilag bárki el tudja majd indítani. Nem mellékesen ez büntetendő is.

Lapozás után kiderül mire képes egy megcsippelt, öreg Saab 


Szia dobozos

A szoftver felülírása mellett van egy egyszerűbb, de kevésbé hatékony megoldás is: a tuningdoboz. Ebből a fajtából is sok a gagyi, de ezt gyakorlatilag bármelyik autószerelő be tudja kötni. Az olcsóbbik doboz csak a hőmérséklet jeladót veri át, és a kamu hideg mellett így nagyobb üzemanyag mennyiséget engedélyez. A jobbak ennélokosabbak, de egy jól megírt szoftver ezeket is übereli.

Ezzel a tulaj is babrálhat

 

Létezik egy harmadik, és igényes megoldás is, amivel mi saját magunk választhatunk a programok között. A nagyjából 60 ezer forintos kütyüről négy különböző programot tudunk kiválasztani, amelyeket mi magunk tölthetünk fel az OBD-n keresztül. A gyári mellett a három programot nagyjából másfélszeres áron programozzák, így a dobozzal együtt ez már 200 ezer forintba is belekerülhet.

Füst, átverés és garancia

A garanciális autókat több chiptunggal foglalkozó cég szerint is nyugodt szívvel lehet módosítani, mivel a márkakereskedések jellemzően ki sem szúrják a beavatkozást. Néhány márka esetén viszont érdemes visszatölteni a gyári szoftvert mielőtt begurulunk vele a kötelező szervizekre.

 Szabolcs szerint a legtöbb hazai chiptuning hibája, hogy azok egyáltalán nem veszik figyelembe az emissziós értékeket. Ez főleg a dízeleknél szembeötlő, amelyek ordító fekete kormolással tudatják, hogy valami nem a gyári odabent.

Van, amelyikből ki kell szedni

 

A chiptuninggal foglalkozó műhelyek egy része szereti a fékpadon végzett mérésekkel is szédíteni a kuncsaftokat, de ebben sem érdemes vakon megbízni. Az ott produkált adatokat állítólag pofon egyszerű módosítani, és azzal átverni a csillogó szemű ügyfeleket. Mellesleg az autót is olyan terhelésnek teszi ki, amilyet a valós életben sohasem kaphat.

Bizonyíték, nem ígéret

A puding próbája az evés, így a sok elmélet mellett kipróbáltunk egy igazi bechippelt autót is. A most nyolc éves Saab 9.3 turbó már több tesztautó mellett is bizonyított korábban, rugalmasságban leküzdötte a 265 lóerős szívómotoros Audit

 

Az alaphelyzetben 185 lóerős turbós kétliteres egy szolid chippelés után 230 lóerőre izmosodott, és a gyári 8,5 másodperces 0-100-as sprintet most házilagos méréssel is 6,8 alatt hozza. A 230-as végsebesség is olyan tartományba lépett, amit a mai autók már elektronikusan .

 

A látszólag gyári kivitelű “öreguras” svéd egy állítható Koni futóművön támaszkodik, és egy nagyobb teljesítményű benzinpumpával is gazdagodott. Sportosabb vezetésnél a gyári Remus kipufogó mellett a lefújószelep is szépen prüszköl.

Az autó autópályán van igazán elemében, ahol többmindenkit is sikeresen meglepett már a külföldi utak alkalmával. A 200 lóerő körüli GTI Golfok, vagy Type R Hondák rendre alulmaradnak a küzdelemben, de állítólag egy 265 lóerős Mazda3 MPS-t is sikerült vele egyszer befogni, igaz csak 230 körül. Mindezt alig több mint Másfél millió forintból.