Antimag motor, azaz a mai chiptuning őse
Az említett alkotások a tematika terén az élet minden területéről hoztak ötletet, kifejezetten változatos palettát biztosítottak a magyar gyerekek számára, azonban magazinunk témáját tekintve a leginkább azok az érdekesebbek, melyek a technológiával, a jövővel foglalkoztak. Merthogy a magyar sci-fi már ezeknek a rajzfilmeknek egy részében is megjelent, és bár a Mikrobi is megérne egy misét, azonban a legmerészebben alighanem a Mézga család nyúlt bele a kérdéses témába, hiszen epizódról-epizódra olyan őrült találmányokat mutattak be a fiatal nézőknek, melyekről akkoriban elképzelni sem tudtuk volna, hogy egyszer a mindennapjaink részévé válnak.
Merthogy ma talán teljesen normális, hogy van internet, hogy ott az okostelefon mindenkinek a zsebében, hogy a robotok gyakorlatilag háztartásaink lakóivá váltak, azonban a hatvanas évek végének Magyarországán - emlékeztetnénk mindenkinek, akkor még bőven egy más rendszer, a szocializmus kellős közepén voltunk - teljességgel elképzelhetetlennek tűnt, hogy azok a találmányok egyszer megvalósulhatnak, és megjelenjenek az életünkben. Közben azonban elteltek az évek, meg is öregedtünk - már aki, persze -, és mai fejjel rá kellett döbbennünk arra, hogy közel sem volt szemen szedett butaság mindaz, amit anno a Mézga családban láthattunk.
Ez a problematika és hipotézis ihlette ezt a cikket is, aminek részeként annak járunk utána az alábbiakban - kizárólag a klasszikus, Üzenet a jövőből - A Mézga család különös kalandjai címen futott első "évad" 13 részére koncentrálva -, hogy milyen találmányok, milyen futurisztikus eszközök váltak valósággá az elmúlt 50 évben, hiszen fél évszázad is eltelt már az őssorozat bemutatója óta.
Egyáltalán nem kell sokáig keresgélnünk a sorozaton belül, ha olyan technológiát szeretnénk látni, ami annak idején kész őrültségnek tűnt, mára azonban gyakorlatilag teljesen szokványossá vált. Bár nem lett a mindennapjaink része, de senki sem néz ferde szemmel a másikra, ha azt mondja, hogy hologram koncertre megy, hiszen ma már több ismert, de sajnos elhunyt előadót állítanak színpadra ezzel a technológiával, amit a Mézga családban már a hatvanas években előre jeleztek, noha ott egy a lakásban használatos Verivizotranszmisszorral, melyet maga Öcsi küld a családnak, miután elromlott a televízió.
A legelső, Távszervíz című részben felbukkanó eszköznek bár ránézésre köze sincs a mai hologramos megoldásokhoz, de egyenesen bődületesnek tekinthető, hogy már annak idején előrejelezték: a technológiát bizony az énekesek és művészek használhatják majd ki a leginkább. Érdekesség egyébiránt, hogy a hologram alapjául szolgáló holográfia a Mézga család készülésének idején már ismert és létező dolog volt, egy Gábor Dénes nevű brit állampolgárságú, de egyébként magyar származású tudós találta fel 1947-ben, amiért a hetvenes években Nobel-díjat is kapott.
Bár a legtöbb ország titkolja - a HAARP-rendszer a mai napig heves vitákat indít el, ha előkerül -, azonban Kína például ma már teljesen nyíltan vállalja, hogy ők bizony folyamatosan módosítják az időjárást. Persze nem pont olyan eszközzel, mint szerencsétlen Mézgáék, és nem is érnek el vele olyan eredményeket, de az ázsiai ország például elismerte, hogy 2006 óta folyamatosan beleszólnak az időjárás alakulásába, hogy ezzel bizonyos helyekre több esőt zúdítsanak a jobb termés reményében. Hogy ezt mennyire nem kellene erőltetni, azt érdemes megnézni a Memumo című epizódban!
Bár az antimag motorhoz teljesen hasonló találmány még nem született, hiszen ez az eszköz földön, vízen és levegőben is hajtotta Mézgáék autóját - mondjuk vannak már ilyen hároméltű kezdeményezések is, más kérdés, hogy soha nem kerülhet majd széles közönség elé. A manapság a tudomány témakörébe tartozó motortuning lehetőségével azonban sok magyar kisgyerek talán ott és akkor találkozott először, és aki csak egy kicsit is képben van a chiptuning kapcsán, az nagyon is jól tudja, hogy amit ott látunk, az nem feltétlenül sci-fi ma már. Persze a száguldozásnak azért megvannak a következményei, mint az kiderül az Autó-tortúra című epizódból.
Bár akkoriban tátott szájjal néztünk a háztartási robotra, ma már teljesen természetes, hogy otthonunkban ott futkorászik körülöttünk egy robotporszívó, és magától képes feltakarítani a padlót. A vezeték nélküli működés, sőt a hangirányítás is abszolút a jelen technológiája, bár azért nem árt vigyázni, mint ahogyan az Öcsi által utoljára leküldött robotdirektor bebizonyítja, miután gyakorlatilag szétszedi a lakást. Érdekesség, hogy Aladár részéről ebben az epizódban hallottunk először a lyukkártyáról - az apja magyar kártyáját lyukasztgatta ki hozzá -, ami gyakorlatilag korabeli informatikaoktatásunk első lépéseit jelentette.
Veszélye tehát mindennek van, így a növények manipulációjának egyaránt. Bár nem ilyen eszközzel, de a tudomány ma már ezen a téren is beérte a Mézga családot, hiszen olyan génmanipulációs és egyéb technikák ismertek, melyekkel simán meg lehetne valósítani laboratóriumi körülmények között az óriásgyümölcsöket és óriászöldségeket. Más kérdés, hogy a tudomány nem ebben az irányban indult el, hanem a génmanipuláció révén a termelési hozamot növelték, de mint később kiderült, ennek is megvannak a maga veszélyei.
Bár tényleges gitárerősítőként nem használják az epizódban - mert nincs rá módjuk -, azonban Öcsi eszköze jól megmutatja, hogy itt bizony a mai Bluetooth-hangszórók, a miniatürizált erősítők és zenedobozok elődjét láthatjuk, mely akkoriban komplett őrültségnek tűnt. Egy apró szerkezet, ami áram nélkül - hiszen Aladár megmagyarázza, hogy elektrontelepes kialakítású - képes orbitális hangerőt kiadni magából fények társaságában? A hatvanas években, de még sok-sok esztendővel később is ez maga volt a csoda, a nagybetűs futurizmus, ma viszont már egyértelmű, hogy ez volt a Mézga család Bluetooth-hangszórója, melyre tökéletesen ráhúzhatók a fentiek.